A néma teáskészlet

                                                

Kata annak ellenére, hogy állandósult fáradtsággal küzdött, ma is, mint minden nap, a kézműves pékség zárása után benézett az édesanyjához. Hozzá mindig megnyugvás volt betérni. A kopogtatásra válaszul, édesanyja mosolya érkezett az ablak túloldaláról, és másodperceken belül nyílt is az ajtó. Minekután ő is az egész gyerekkorát, sőt szorgos éveit is a pékségben töltötte, de már nem vitte el odáig a lába, azonban nagyon hiányzott neki a sütöde, így alig várta, hogy Kata minden nap beszámoljon arról, hogy mi történt a pékség házatáján. 

- Gyere, mesélj! Volt valamilyen hóbortos vásárló ma?

- Ma nem igazán volt semmi említésre méltó, hacsak nem ez az új narancsmézes diós batyu. Gyere, kóstold meg és mondd el a véleményedet! 

Leültek a konyhaasztalhoz, és az édesanyja csillogó szemekkel bontotta ki az újdonságot rejtő csomagot. Szemügyre vette, megszagolta, végül beleharapott, becsukta a szemét és úgy ízlelgette. 

- A citromhéj ízét vártam, de ez az íz egy narancsligetbe repített. Szép munka, fiam. Vették az emberek?

- Vitték. Meglátjuk, hogy legközelebb is veszik-e? 

Hirtelenül Kata szemei megakadtak az üres polcon. 

- Anya, hová lett a teáskészlet?

- Kamilla beugrott hozzám ma és elvitte.

- Mi az hogy elvitte? Hogy adhattad oda neki? Nem azt mondtad mindig, hogy ez egy családi ereklye és a családunkon belüli szeretet és összetartozás szimbóluma? Ennek nálad van a helye! Egyébként nem úgy volt, hogy csak január ötödikén jön haza? 

- Odaadtam neki, mert nyomós okom volt rá. Amúgy valami fontos elintéznivalója akadt, azért jött haza, de már vissza is utazott.

- Be sem nézett az üzletbe? Annyira sem volt ideje, hogy érdeklődjön afelől, hogyan bírom egyedül vinni az üzletet? Fogalma sincs, hogy alig élek a fáradságtól, azért hogy ő kiutazgassa magát és szakmailag fejlődhessen! Hát itt senkit sem érdekel, hogy én mire vágyom? Tudom, hogy a pékség generációs családi örökség, de ezt így egyedül nem bírom tovább. Ketten, azaz veled együtt hárman folytattuk a pékség vezetését apa halála után, és most Kamilla határozatlan időre kiszállt, mert tanfolyamokat tart külföldön, és ő maga is tanfolyamokon vesz részt. Hol itt van, hol ott van és jól érzi magát. Én eközben azt sem tudom hányfelé szakadjak, a gyerekem és a férjem alig lát. Lassan rámegy az egész magánéletem Kamilla hóbortjára. Egy kis időt kért, de ez már fél éve tart, és semmi hír, hogy mikor szándékozik újra főállásban dolgozni a CSALÁDI pékségünkben?

- Legyél kicsit megértőbb vele. Tudod, hogy nagyon fontos neki a pékségünk, de míg neked szép családod van, addig neki ez nem adatott meg. Adj neki egy kis időt, hogy feltöltődjön a szakmai sikereiből. Hadd élvezze egy kicsit, hogy pék kurzusokat tarthat a világban, és közben ő is tanul. Ez hosszútávon a pékségünk hasznára válik. Te magad is láthatod, hogy amióta megnyerte a legjobb kovászos fahéjas csiga készítő díjat a vásárlóink száma is megsokszorozódott.

- Anya értem, és igazad van, de közben nekem egyedül kell boldogulni a megnövekedett vendégkörrel. Arról nem is beszélve, hogy egyre nehezebb megbízható munkaerőt találni, gondolj bele, ha valamelyik kollégánk hirtelenül felmond, mit csinálok? Kamilla majd iderepül helyettesíteni? Ja, bocsáss meg majd' elfelejtettem, Olaszországból küldött egy Pinokkiót, aminek ki lehet tolni az orrát, mondván ebből érteni fogják a kollégák, hogy  nálunk a becsületesség fontos szempont. Mit ne mondjak, hasznos ötlet volt! Azóta kitűnő stresszűző játék a kollégák számára, szívesen tologatják az orrát, nem ráérő idejükben is. Az én életemet viszont cseppet sem tette egyszerűbbé! Ha ez nem lenne elég, akkor küldött egy hatalmas török szem-amulettet is. Lehet, hogy a boltot megóvja a rontástól, de én úgy érzem, hogy engem bámul egyfolytában, hogy meddig bírom még! Ez a teáskészlet pedig túllőtt minden határon. Mégis mit gondol, neki mindent szabad, neki minden jár? Ez volt az utolsó csepp a pohárban, vagy én vagy ő viszi tovább a pékséget. Részemről más megoldás nincs. - Ezzel Kata elviharzott. 

Teltek-múltak a napok, hetek. Kata kimerülten tette a dolgát, édesanyjuk pedig egyre kevesebbet beszélt, eltűnt a mosoly az arcáról. A történtekről Kamilla mit sem tudott, mert Kata nem állt szóba vele az eset után, az édesanyjuk pedig nem akarta elrontani a kedvét, amíg távol van. 

Mi volt az a nyomós indok, amiért Kamillának odaadta az édesanyjuk a teáskészletet? Kamilla azért ugrott haza, mert azt álmodta, hogy el kell dugnia a családi ereklyét, mert ha nem teszi, akkor Kata életébe kerülhet. Ezt hallván az édesanyjuk semmi többet sem kérdezett, hanem egy dobozba összekészítette és odaadta neki.

Kata minden este az asztal mellett rajzolgatva találta az édesanyját, de ebben nem talált semmi különöset, hisz gyakran kötötte le magát ezzel máskor is, azonban mosolynak nem volt helye az arcán és alig válaszolt a kérdésekre. Értette Kata, hogy azt szeretné, hogy megbocsásson Kamillának, de ez most igazán nem ment neki. Egyik este hiába kopogott az ablakon, senki sem válaszolt. Aggodalomtól hevesen dobogó szívvel lépett be a lakásba, de megkönnyebbülve látta, hogy édesanyjuk az asztal mellet ül, és egy újságpapírba göngyölt noteszt hajtogat egy terítőbe. Becsomagolja, kicsomagolja, majd újra becsomagolja és újra kicsomagolja, mindeközben nem néz fel és nem válaszol. 

Életem egyik legszomorúbb karácsonya volt. Baj van, gondolta magában elkeseredve. Fel kellene hívni Kamillát. Minek, úgysem történne semmi, esetleg küldene valami nagyon aktuális ajándékot, ami pont semmit sem oldana meg. Tíz nap múlva úgyis haza fog jönni, és akkor majd szembesülhet azzal, hogy mit hagyott maga mögött.  

Így is lett, a tizedik napon arra lépett be édesanyjuk lakásába,  hogy Kamilla könnyes szemmel ült az asztal mellett és nézte, amint édesanyja némán hajtogatja a noteszt.

- Miért nem szóltál, hogy baj van édesanyánkkal? - kérdezte Kamilla.

- Miért hagytál egyedül ennyi ideig minket? Hogyan vihetted el a teáskészletet, úgy hogy meg sem kérdezel? - kelt ki magából Kata.

- Szóval a teáskészlet okozott ekkora galibát? 

Még mielőtt Kata szóhoz juthatott volna, Kamilla elrohant. Az édesanyjuk közben rezzenéstelen arccal, némán folytatta a notesz csomagolgatását. 

Rövid idő elteltével Kamilla egy papírdobozzal a kezében tért vissza, amit a konyhaasztalra helyezett. Majd arra kérte Katát, hogy menjenek át a nappaliba és ott beszéljék meg a dolgokat, hogy ne zaklassák fel jobban az édesanyjukat.

Még mielőtt egymás torkának estek volna, halk csoszogással édesanyjuk is utánuk ment a papírdobozzal a kezében, letette a kisasztalra és annyit mondott:

- Nyissátok ki!

A dobozból a papírújságba göngyölt notesz került elő. Felnéztek, de már csak az édesanyjuk hátát látták, amint kilépett a szobából.

A notesz voltaképpen egy nagyon régi tintával írott napló volt, benne egy könyvjelzővel, amit az édesanyjuk rajzolt az utóbbi időszakban. Nem volt kérdés, hogy oda kell lapozni, ahova a könyvjelzőt helyezte. 

1917. január 4.

Hét éve nem írtam egy sort sem. Ma hét éve hagytál itt minket, drága Piroska lányom. Azóta sok minden történt, de a hiányodat semmi sem pótolhatja. Az ikertestvéred Jolán, megházasodott. Két rosszcsont fiú unokám van tőle, nem ikrek, egy év korkülönbség van köztük. A teáskészlet a nappalink legékesebb dísze. Tudom, mennyire szeretted. Akárhányszor ránézek, mindig az eszembe jut a baleset, ami az életedet követelte. Miközben elestél a teáskészlet egy darabja sem sérült, nem úgy a te drága tested. Biztos vagyok benne, hogy az összes szereteted átszállt a teáskészletbe,  ezért őrizzük, mint a családi összetartozás és a szeretet jelképét. 

Az olvasást megszakítva Kamilla hangot adott a felismerésének.

- Hat akkor ezért volt az a fura álom. Jesszusom, tegnap volt január negyedike! 

Kata az egészből egy szót sem értett, kérdőn tekintett Kamillára. Ekkor az édesanyjuk is csatlakozott hozzájuk, a gőzölgő teáskészletet tolva a zsúrkocsin. Az este hosszúra nyúlt, annyi mindent meg kellett osztaniuk egymással, hogy újra szeretet és összetartozás legyen köztük.