Ceppről cseppre a Szerbia kompatibilis családi verziónk felé

Hogyan építettük fel cseppről-cseppre a Szerbia kompatibilis családi verziónkat? Néhány költözést követően kialakult egy saját költözési rutinunk, prioritási listával egybekötve - ami folyamatosan változik, hisz a gyerekünk korosodik. Természetesen a lista elején szigorúan azok a dolgok szerepelnek, amiről nem vagyunk hajlandóak lemondani. 

Az első számú teendőnk miután meghoztuk a döntést, hogy valamilyen ajánlat miatt érdekes lehet számunkra országot váltani, hogy ellátogatunk abba a városba, ami átmeneti otthonunkká válhat. Helyi idegenvezetővel bejárjuk a várost, meglátogatunk néhány iskolát, megismerjük a helyi ingatlan kínálatot, tájékozódunk a közbiztonságról, az egészségügyi ellátásról, illetve a boltok választékát is mustrára vesszük. Mindeközben figyelünk arra a bizonyos belső hangra, de legalábbis az érzéseinkre. A látogatás utolsó estéjén egy kellemes vacsora keretében megosztjuk egymással a benyomásainkat és konklúziót vonunk le. 

Ez Belgrád esetében a következőképpen nézett ki. Nem voltak nagy elvárásaink amikor útra keltünk, főleg hogy egy hideg februári hétvégét választottunk a felderítés céljából. Bennem a döntés elég korán megszületett, történetesen akkor, amikor Kende megkérte az idegenvezetőt, hogy álljunk meg egy kicsit, mert szeretné megnézni a játszóteret. Amikor láttam, hogy csak azért megy oda, hogy megsimogassa a hintát, megértettem, hogy családi szempontból most ez kell nekünk. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a közbiztonság nagyon jó Szerbiában, az egészségügyi ellátás hasonló, mint Magyarországon, minden kisebb kerületnek van saját termelői piaca és kisebb szakboltok: tej-, húsbolt, zöldséges, úgy mint a régi szép időkben otthon. Rengeteg park és bicikliút van a városban.

Miután a magyar és a szerb történelem sokszor összefonódott, így nincsenek olyan hatalmas különbség a kultúra tekintetében. Talán két pontot emelnék ki: az egyik a hatalmi távolságtartás, a másik pedig az individualizmus foka. A hatalmi távolságtartás, azaz a beosztás tisztelete azért nem volt idegen számomra, mert gyermekkoromban megtapasztaltam. Ügyintézés során azt teszed, amit mondanak, feleslegesen nem kérdezősködsz, nem osztod az észt, tisztelettudóan viselkedsz, így aztán a szükséges ügyintézés úgy ment, mint a karikacsapás. Az hogy az individualizmus alacsony fokon van Magyarországhoz képest tulajdonképpen csak támogatta a beilleszkedésünket, ráadásul ez társul egy magas fokú nyitottsággal a külföldiek iránt (Josip Broz Tito nemzetközi tevékenysége mindenképpen példakép értékű volt a társadalom számára a nyitottság és a kreativitás tekintetében. Itt említeném meg, hogy zseniálisan kapcsolta össze a sportot, az alkotást és a csapatmunka fontosságát, aminek a szimbóluma számomra a hatalmas stafétabot gyűjteménye). 

A szerbek rengeteget járnak össze a családdal és a barátaikkal is. Erősen hagyományőrzők. Az egyik legnagyobb hagyományuk a Slava (szláva) ünneplése, amikor is a család védőszentjének tiszteletére gyűlik össze a tágabb család, essen az a hét bármely napjára - így aztán népszerű védőszent ünneplésének a napjára nagy hiba fontos megbeszélést vagy céges eseményt időzíteni, a boltok pedig kiugró bevétellel számolhatnak abban a pár napban. De ugyanilyen hagyománya van például a pirospaprika grillezésének az ajvár készítéséhez, ami szintén össznépi mulatság a parkokban, a kertekben - azon a hétvégén paprika füst lengi körül a településeket. 

Mi volt újszerű, mi okozott nehézséget számunkra?

Például a karácsonyt máskor ünneplik, mint amikor mi szoktuk, hiszen vallás tekintetében főleg ortodox keresztény országról beszélünk. A munkahelyeken rugalmasan elfogadják mások szokásait, ami azt jelenti, hogy otthon maradhatsz ünnepelni. A helyiek főleg utcai kivilágítással ünneplik ezt az időszakot, így dekorációban sincs hiány. Sőt, én szeretem, hogy nem októbertől van minden kidíszítve, hanem inkább november vége felé öltöznek pompába az utcák, ami számunkra az advent időszakának a kezdete. Hogy nyitva van minden üzlet és étterem amikor mi ünneplünk? Ez még soha nem okozott nálunk üzemzavart. 

Eddigi munkásságom és életem során azt tapasztaltam, hogy az egyik legsarkalatosabb pont egy idegen kultúrába való beilleszkedés során, a helyi nyelv ismeretének a hiánya. Belgrádban eléggé sajátságos a helyzet - az emberek jelentős része beszél angolul, így szerb nyelvismeret nélkül is vígan lehet létezni, kapcsolatokat építeni. Azonban ha beszélsz szerbül, akkor több országban is hasznát veszed, lásd montenegrói, horvátországi, boszniai nyaralás stb. - így a nyelvtanulás inkább motiváció, mintsem szükséges rossz. Tehát ez a terület is akadálymentes volt.

Na de hogy ne legyen minden olyan idilli, az éttermek terén akad kihívásunk, mégpedig a dohányfüst. Igen, ilyen volt Magyarországon is, de gyerekként sem szerettem, most meg hogy megtapasztaltam milyen a füstmentes élet még nehezebben tolerálom. Ez valami olyan, ami a kultúrájukba beivódott, így fogadd el vagy szaladj le, minden országban van valami hasonló. De mindenre van megoldás, és itt is tálcán kínálkozik: az élet java része, így az evés is a szabadban zajlik, kivéve télen. Ráadásul a bevásárlóközpontokban tilos a dohányzás, ott pedig széles választékban vannak éttermek, de a házhozszállítás is jól működik. 

Ha már a füstnél tartunk még nem végeztünk vele. Fűtés szezon idején vágni lehet a füstöt, erről senki sem tájékoztatott minket előre, és mi sem kérdeztünk rá, mindig tanul az ember valami újat. (A bejegyzés írása közben rápillantottam a levegő minőségét elemző térképre és a jelenlegi helyzet  hasonló mint Budapesten, de van amikor rossz értelemben világelsők közé kerül Belgrád). Az ok főleg az, hogy az energiát nagyrészt kőszén égetésével állítják elő. Így aztán sok szép erkély- és szobanövényünk van, amelyek segítenek a levegő minőségét javítani. Ezen kívül rengeteget sétálunk és biciklizünk, ezzel csökkentve magunk részéről a légszennyezést.

COVID egy érdekes felismerésre jutottam magam kapcsán. Nekem Szerbiában hiányzott a magány, hisz ahhoz kondicionálódtam az elmúlt költözések során, hogy voltak magányos időszakaim. Ezekben a magányos pillanatokban hallottam meg a vágyaimat, hova tartok, mi a célom. Nem feltétlenül ezen az áron szerettem volna erre rájönni, de így alakult. Jött egyfajta magány, találkozások mentes időszak. Majd a magány egy mélyebb szintjére léptem azon okból kifolyólag, hogy a családunk "veterán generációjának" utolsó szeretett tagjai is eltávoztak. Ilyenkor óhatatlanul az ember átértékeli az életet és átgondolja, hogy mit is szeretne maga után hagyni, mit tart értékesnek az életében.

Nekem a szeretteimmel töltött minőségi idő, a kacagás, az otthon érzése és hogy olyannal foglalkozzam az időm nagy részében, amit szeretek csinálni. Elfogadni, hogy mindig minden változik és ahhoz kíváncsisággal állni, de ugyanakkor maradjunk aktív szereplői a változásnak, irányítói az eseményeknek.  

A fenti gondolatok nálunk a COVID idején úgy realizálódtak, hogy otthont teremtettünk. Amikor albérletben laksz, igyekszel a hozzád lehető legközelebb álló stílusú lakásba beköltözni, figyelembe véve a lehetőségeidet. Nyilván ritkán találod meg álmaid otthonát, átalakításra pedig nincs lehetőség. Viszont a tárgyak feldobják az otthont, és mi elindultunk a tárgy alkotás útján, helyi iparművészek bevonásával. Kapcsolatot létesítettünk helyi alkotókkal, tárgyakkal kapcsolódtunk ehhez az országhoz, életünk ezen szakaszához. Tárgyak, melyek otthonossá tették a lakásunkat, ahová jó hazatérni.

Bárhol is vagy, bármennyi ideig is, érezd magad otthon! Mi most itthon érezzük magunkat Belgrádban!