Egy csokor banán
Áron mélyen Nóra szemébe nézett:
- Nóra, hozzám jössz feleségül?
- Áron, ez nagyon hízelgő, de amióta megismertelek én mindig mondtam, hogy a házasság nem szerepel a terveim között. Minek ez a cécó? Ott vannak a csimpánzok, akiktől származunk, ők nem kötik le magukat egy társ mellé, de a hímek az életük árán is megvédik a csoporthoz tartozó nőstényeket. Én szeretetben, biztonságban szeretném élni az életem, ahogy most. Nekem ennyi elég, érted?
- De Nóra, én szeretnék továbblépni a kapcsolatunkban, szeretném, ha családunk lenne, gyerekekkel, játékokkal.
- Erre én is vágyom, de ehhez nem kell megházasodni!
- De én szeretném neked megadni azt, ami a szívem királynőjének jár. Csodás ruha, mesés ceremónia, fotók, amiket majd megmutathatunk a gyerekeinknek, arról a pillanatról, amikor közös megegyezéssel összekötöttük az életünket.
- Áron, sasolj ide! - ezzel Nóra előkapta a telefonját és kattintott egy szelfit - Tessék, itt a kép! Elfogadlak egy életen át tartó védelmező csimpánzommá!
- Nóra, én boldogan leszek a védelmező csimpánzod is, ha azt szeretnéd! Ha a kezedet nem is kérhetem meg, akkor szeretnék legalább egy vagy két gyereket kérni tőled.
- Üsse kő! - nevetett Nóra, végre megkönnyebbülve.
Luca babára nem kellett sokáig várni. Mindketten nagyon örültek, és úgy érezték, hogy ennél tökéletesebben nem is alakulhatnának a dolgok. Lázasan készülődtek. Nóra azzal volt elfoglalva, hogy szülésfelkészítő tanfolyamot találjon. Eközben Áron elkezdett aggódni, hogy milyen lesz szülőnek lenni, és ebbe egyre inkább belelovalta magát. Ő bizony nagyon jó apukává szeretett volna válni, legalább olyan jóvá, mint a sajátja. Ő is tanfolyamban gondolkodott. Talált is egyet, ahol azt ígérték, hogy a szülővé válás minden csínját-bínját elsajátíthatják. Nóra ezt még korainak gondolta, ő magával a szüléssel szeretett volna megbirkózni először, ami előtte tornyosult, mint egy hatalmas szörny, de Áront sem akarta megállítani. Így aztán szülésfelkészítőre együtt jártak, Áron pedig egyedül vágott neki a szülő neveldének.
Közös sétáik során mindig találtak valamit Lucácska eljövendő babaszobájába, így aztán szépen lassan elkészült az is, bőven a baba érkezése előtt. Igazi harmóniában telt a várakozás ideje. Amikor eljött a várva várt nap, a szülésfelkészítő tanfolyamnak köszönhetően a szülés során is jó kis csapatnak bizonyultak.
Áron míg várta, hogy a család hazatérjen egyre többször gondolt arra, hogy itt az ideje a szülő neveldében szerzett tudását is megcsillogtatni!
Amikor végre Nóra és Lucácska hazatérhettek: lufik, "Isten hozott!" felirat, gyönyörű virágcsokor - természetesen Nóra kedvenc virágaiból - várta őket otthon.
- Drágám, menj öltözz át, helyezd magad kényelembe én tálalom az ebédet! - mondta Áron.
- Rendben, de először megyek Lucának kicserélem a pelusát és megetetem.
Ezzel Nóra elindult a babaszoba irányába. Amint belépett a szobába azt látta, hogy minden megváltozott. A szoba is telel volt lufikkal, de hiányzott a babaágy, viszont volt helyette hintaszék. Megfordult, hogy kimenjen megkérdezni Áront, hogy mi történt, de nem kellett messzire mennie, mert Áron ott állt mögötte széles vigyorral az arcán.
- Ugye milyen klassz lett! Mit szólsz hozzá? A tanfolyamon azt mondták, hogy fordítsunk különös figyelmet arra, hogy minél komfortosabban legyen kialakítva a lakás a kismama és a baba számára. A hatékony időkihasználás miatt jobb, ha Lucácska velünk lesz egy szobában. Ez azt eredményezi, hogy te időt spórolsz meg, hisz nincs felesleges séta, ergo többet tudsz aludni. Napközben pedig lehettek a babaszobában. Jól jön a változatosság! Ráadásul a hintaszék jót tesz mindkettőtök idegrendszerének, és nem utolsó sorban Lucácskának is lesz ideje megszokni az új környezetet. Nyerő vagy nyerő?
Nórát eléggé vegyes érzelmek támadták meg, de látva Áron lelkesedését, gondolta ad egy esélyt ennek a rendszernek is. Annak ellenére, hogy ő szerette azt, ahogy a kórházban volt a napi rutin, szeretett külön ágyban aludni.
- Én átveszem Lucácskát, tisztába teszem, te pedig addig nyugodtan zuhanyozz le, öltözz át és amíg te eteted, nekem marad időm tálalni az ételt - mondta Áron. Az elégedettségen túl a gondoskodás is kiérződött a hangjából, ami megerősítette Nórát abban, hogy hallgatni néha aranyat ér.
Zuhanyzás után Nóra kétszer is kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját, mert nem volt biztos abban, hogy a saját szekrényét nyitogatja-e vagy valaki idegen lakásába keveredett. Ki tudja? Lehet, hogy az elmúlt pár napban Áron úgy összehaverkodott a szomszédokkal, hogy nyitottak egy átjáró ajtót és ő azon ment át. Körbenézett a szobában és úgy tűnt nagyjából jó helyen jár. Így aztán újra kinyitotta a szekrény ajtaját, ami tele volt ismeretlen ruhadarabbal, egészen pontosan szoptatós hálóingekkel. Na és azok a feliratok: "szuper anyuka", "a legboldogabb család", "az élet csudaszép Lucával", "Luca a napsugarunk". Nahát, erről tényleg elfeledkezett, semmilyen új ruhát nem vett a várandósság utáni időszakra, annyira el volt foglalva a várandósággal és magával a szüléssel. De hogy Áron még erre is gondolt, na meg maradt ideje feliratokkal is ellátni ezeket a praktikus darabokat! Jólesően belebújt "a legboldogabb család" hálóingbe. Belépett a babaszobába és megköszönte Áronnak, hogy ilyen emlékezetessé tette az első közös napjukat itthon.
Egyik nap Áron egy kosárlabdával érkezett haza. Nóra teljesen izgatottá vált.
- Szia, drágám! Csak nem kosarazni fogsz, de jó! Minap gondolkodtam azon, hogy mindkettőnknek jót tenne egy kis mozgás.
- Á, dehogy! Nem gondolod, hogy amikor végre veletek lehetek elmegyek labdát kergetni? Ez itt, amit te egy kosárlabdának gondolsz valójában egy szuperbiztos házi babasapka. Nincs az az éles sarok, szeglet, ami veszélyt okozhat ezentúl Lucácskának.
- De Áron, Lucácska még meg sem tud fordulni magától!
- Tudom, de szeretnék készen állni minden eshetőségre, na meg neked segíteni, hiszen napközben egyedül vagy itthon, nagy rajtad a felelősség.
A családi életük napjaira általánosságban igaz volt az, hogy Áron tele volt energiával. Nem számított, hogy éjszaka vagy nappal, ha kellett rohant pelenkát cserélni, mosolyogva ment dolgozni és úgy is tért haza. Tele volt ötlettel, hogy mit hallgassanak, mit nézzenek, mit egyenek, hogy Lucácska a lehető legkiegyensúlyozottabb családban nőhessen fel. Amikor dolgozott akkor is többször telefonált érdeklődni a hogylétük felől. Rendszeresen biztosította Nórát afelől, hogy számíthat rá, ha kell azonnal rohan haza. Történt egyszer, hogy Nóra fél óráig nem vette fel a telefont, mert egyszerűen otthon felejtette, amikor elindultak sétálni. Így Áron tettekben is bemutathatta, hogy ő aztán igazán rohan haza, ha kell.
- Miért nem vetted fel a telefont? Halálra aggódtam magam! - kezdte Áron, amikor betoppant és megkönnyebbülve látta, hogy családja épségben otthon van.
- Drágám, ez igazán kedves tőled, de hidd el, hívlak ha baj van! Te most foglalkozz a munkáddal!
- Rendben, de tudod mennyire fontos nekem, hogy biztonságban tudjalak titeket! - csókot lehelt mindkettejük arcára és ezzel rohant is vissza a munkahelyére.
Nóra pedig a helyett, hogy örült volna, hogy milyen gondoskodó párja van egyre nyomorultabbul érezte magát.
Este Áron boldogan újságolta Nórának, hogy miután visszament az irodába szervezett egy megbeszélést és átcsoportosította az ügyfélkörét. Mostantól, gyakrabban tud majd napközben is hazaugrani, mert átvette a kollégáitól az összes olyan ügyfelet, akik útba esnek hazafelé. Sőt, rendelt egy órát, ami olyan riasztógombbal van ellátva, hogy egyenesen a rendőrségre fut be a riasztás, és a rendőrök azonnal kivonulnak a helyszínre. Picit költséges, de nincs az a pénz, amit sajnálna, ha a családja biztonságáról van szó.
Nóra sírva fakadt:
- Nézd itt ülök ebben a "boldog anyuka" szoptatóspizsamában és minden vagyok csak boldog nem. Látom, hogy megteszel értünk mindent, sőt. Lucácska gyönyörű, imádnivaló. Én pedig fulladozok, nem kapok levegőt! Ne haragudj, de most arra kérnélek, hogy adj nekem egy kis időt, egy kis teret! Költözz át a szüleidhez! Meg kell értenem, hogy mi történik velem! Szeretlek, de most magányra van szükségem! Kereslek, ha úgy érzem, hogy van mit megbeszélnünk, ha meg tudom fogalmazni, hogy mi zajlik bennem!
Áron mint mindig szó nélkül eleget tett Nóra kérésének, felállt és elindult. Fogalma sincs hogyan, de ott találta magát a szülői ház bejárata előtt és nyomta a csengőt.
- Szia apu, itt alhatok? Kérlek, ne kérdezz semmit, most nem akarok beszélni semmiről.
Az édesapja beengedte és egy szót sem szólt. Az anyukája rohant megágyazni, étellel kínálta, de a némaságot ő is tiszteletben tartotta.
Áron ott találta magát abban a szobában, ahol boldogan cseperedett fel. Most meg itt van, ahelyett, hogy a családjával lenne. Hogyan juthatott idáig? Törte a fejét, csak úgy röpködtek a gondolatok, de fogalma sem volt mit rontott el. Egyszer csak az édesanyja toppant be egy bögre kakaóval a kezében, ebből sejtette, hogy reggel van és indulni kell dolgozni. Egész nap úgy tette a dolgát, mint egy jól beprogramozott robot. Amikor lejárt a munkaidő még maradt. Egész nap a telefonja kijelzőjét nézegette, de se üzenet, se hívás Nórától. Most is abba meredt a tekintete, kopogtatás hangja zökkentette ki komor gondolataiból. Felnézett és az édesanyját pillantotta meg.
- Gondoltam beülhetnénk egy cukrászdába, az mindig jobb kedvre derített téged és ha akarsz mesélsz - mondta bizakodó hangon az édesanyja.
Áron elgondolkodott, de miután nem volt hová menni, elfogadta édesanyja meghívását! Csendben kikapcsolta a számítógépet, felöltözött és elindultak. Fura érzés fogta el, egyrészt jól esett a törődés, másrészt a zsigeréig hatott az érzés, hogy ő most rohanna haza a kislányához és a párjához. A folyóson összefutottak Áron főnökével:
- Hello, mondta édesanyád, hogy pár napig nem jössz be. Rendezd a dolgaid és várunk vissza! Csá! Viszontlátásra!
- Anyu, te bementél a főnökömhöz?
- Igen, mert úgy látom, hogy valami komoly dolog történik veled és időt kell szakítanod rá, hogy rendezd!
Haladtak tovább a cukrászda felé és ahogy közeledtek Áron egyre inkább úgy érezte magát, mint egy kisgyerek. Gyakran járt ebbe a cukrászdába a szüleivel gyermekkorában és manapság Nóráékkal is. Mégis olyan idegen volt minden, ahogy ott ült.
- Áron, elmeséled mi történt? - kérdezte az édesanyja.
Áron megrázta a fejét, jelezve hogy még nem jött el az idő. Közben leadták a rendelésüket, amit ki is hoztak és csendben nekiálltak elfogyasztani.
- Elmehetnénk sétálni, kiszellőztetni a fejünket, addig apád elkészíti a vacsorát. A kedvencedet főzi, még madártej is lesz. Holnap meg, ha még itthon leszel elmehetnénk moziba, ott úgysem kell beszélni - törte meg édesanyja a csendet.
Áronban tornyosulni kezdtek a sötét gondolatok. Hát mégis hogyan képzeli az édesanyja, hogy a megkérdezése nélkül kikéri őt a munkahelyéről, mint egy oviból. Moziba menni? Most? Kit érdekel, hogy mi a vacsora, és különben is már rég nem szereti a madártejet. Épp hangot akart adni a felháborodásának, de felderült az arca és csak annyit mondott:
- Anya, köszi, Isten vagy, már mindent értek!
Felpattant és rohant az első zöldségesig, ahol vett egy csomag banánt, amivel átvágtatott a szomszédos virágoshoz.
- Kérem kössön nekem belőle egy virágcsokrot!
Egy csokor banánnal rohant haza. Csöngetett. Nóra ajtót nyitott, de Áron nem engedte szóhoz jutni.
- Tudom, hogy azt kérted, hogy várjam meg, amíg keresel, de azt is kérted, hogy legyek a védelmező csimpánzod - kezdett Áron a mondandójába. Jó védelmező csimpánzhoz méltóan, hoztam banánt, mert az evés alapszükséglet. Ígérem, hogy eztán csak akkor teszek bármit is, ha kéred! Nincs több magánakció, de ha bármi gond van, kérlek beszéljük meg egy banán felett! Én pedig türelmesen várom, hogy védelmező csimpánzból egyszer férjed lehessek, ha méltónak találsz rá.
- Pont egy olyan csimpánzról álmodoztam, aki banánt hoz nekem! Ahogy elnézem ennyi banán elég lesz, ahhoz hogy átbeszéljük, mit szúrtunk el!
Comments
Post a Comment