A pasticciotto igazsága

Frantisek napjai másról sem szóltak csak a munkáról és a továbbképzésekről - elhivatott volt és maximalista. A megszokott rutinos kis élete azonban fenekestül felfordult, amikor a főnöke behivatta magához és megbízta őt az olasz részlegük felvirágoztatásával. Egy évet kapott Rómában, hogy megmutassa mire képes. A küldetés végén vagy jelentős előléptetésre számíthat, vagy nem lesz jövője a cégnél - a kockázat magas volt. Talán éppen ezért a mi célratörő Frantisekünk teljesen felvillanyozódott, magával ragadta a dolce vita láz. Egy év fizetett vakáció, hiszen a munka amúgy is csak szórakozás! 

Már pörögött is a fejében az elintézendők listája: beszerezni, bepakolni, albérletet keresni, bankszámlaszámot nyitni, kiadni és ehhez hasonló ügyes-bajos teendőkkel töltötte a szabadidejét az elkövetkezendő hónapban.

Frantisek minden percet szeretett hatékonyan tölteni, ezért miután pénteken a prágai irodában lezárta a laptopját egyenesen a repülőtér felé vette az irányt, ahol vett pár doboz Kolonada nápolyit, ha esetleg hiányozna valami hazai íz Rómában, és már igyekezett is tovább a beszálló kapu felé. A landolást követően a római Da Vinci repülőtér kijáratához érve meleg, párás kissé sós levegő csapta meg az arcát. Nyaraló hangulat fogta el, tudta ő ezt előre, hisz május elején Prágában még eléggé csípősek az esték, de még a legnagyobb kánikulában sem lehet ehhez hasonló szellőt tapasztalni. Taxiba pattant, pár perc múlva azon kapta magát, hogy a száguldó autó ablakából a virágzó leandereket nézegeti és azon mélázik, hogy vajon idén ki fog segíteni a szüleinek kicipelni a pincéből a hatalmas kaspós leandereket? 

A hétvége során belakta picinyke lakását a Colosseum közelében és elfogyasztott jó pár kávét a különböző teraszokon ücsörögve, hol rálátással a Colosseumra, hol a Forum Románumra, hol a Circo Massimora - közben lázasan tervezte, hogyan teszi sikeressé a rábízott küldetést. 

Massimo az olaszországi részleg vezetője - akivel már többször is találkozott a prágai irodában - tíz órára tervezte az első közös találkozójukat hétfőn. Frantisek egy órával korábban érkezett, normál esetben tíz perccel szokott korábban érkezni, de azért ez mégiscsak az első nap a római irodában. Ez rázós talaj lesz, gondolta - az ismerkedés nagyon nem az ő asztala, ő a folyamatok elemzéséhez ért, őt ezért küldték ide. Most meg itt van egy egész irodányi új ember és neki ezzel most meg kell birkóznia. Mély levegőt vett és belépett az irodaépületbe, ahol egy portárs ült.

- Jó napot kívánok! Én Frantisek Dvorak vagyok, stratégiai elemző, Signor Rossi tanácsadója, mától itt dolgozom - mondta angolul.

A portás azon nyomban oroszlánná változott, hangos, ámbár barátságos üvöltésbe kezdett. Frantisek ugyan nem volt orvos, de látta, hogy a vele szemben ülő személynek minden rendben van a mandulájával. A portás miután felfogta, hogy Frantisek semmit sem ért olaszul, felkapta a telefont és abba folytatta a bömbölést, közben a gesztikulációja határozottan azt üzente, hogy várj, mindjárt megoldom. Még le sem tette a telefont egy kellemes mosolyú, csinosan öltözött hölgy lépett az előtérbe és már messziről üdvözölte:

- Dottore, Signora Tiberi vagyok, jöjjön megmutatom az irodáját. 

Frantisek körbenézett, de az immár széles vigyorú portáson és jómagán kívül más nem volt az előtérben. Na ezen a dottorén most ne akadjunk fent! Csak kövesd a hölgyet! Frentisek új irodája felé haladva Signora Tiberi megmutatta Massimo irodáját és kiderült az is, hogy ő Massimo titkárnője. 

- Dottore, a számítógépe jelszavát ide írtam fel, mindjárt jön a személyzetis kolléga és a többi kérdést vele tisztázza, kérem. Hozzak esetleg egy kávét?

Micsoda kérdés, dolgozni jött ő ide, nem kávézgatni, de természetesen nem akarta azonnal megrontani a viszonyt, így illemtudóan csak annyit mondott, hogy köszöni, de most nem kér kávét. Ezzel Signora Tiberi fürgén elhagyta az irodát. Éppen, hogy elkezdte a számítógépe beállításait átnézni meg is érkezett a személyzetis.

- Dottore, Signor Marino vagyok a személyzetis.

Egy hatalmas paksamétát helyezett az asztalra, átnyújtott egy autókulcsot és egy telefont.

- Ezeket a szerződéseket, kérem olvassa át és írja alá, ez pedig a szolgálati autójának a kulcsa és a telefonja. Amennyiben nem lesz elégedett az autóval júniusban lesz új beszerzés és akkor majd jelezheti az igényeit. Ezt a kis autót válaszoltam Önnek, mert könnyebb vele parkolni a városban, de hétvégi kirándulásokra is megfelel.

- Jól látom, hogy ez nem a saját autómárkánk kulcsa?

- Ó, Dottore, de hát ez itt Róma, meglátja mekkora áldás itt a kisméretű autó! A saját márkánkban nincs erre alkalmas méret - azt szeretnénk, ha komfortosan érezné magát, amíg itt van velünk. Ha bármi kérdése van a szerződésekkel kapcsolatban, kérem, hívjon bármikor vagy ugorjon át hozzám!

Frantisek a döbbenettől nem tudott magához térni. Azért küldtek Rómába, hogy megvizsgáljam hogyan tudjuk növelni a piaci részesedésünket, és erre tessék, a saját kollégáim olasz autóba ültetnek. Sőt, el is magyarázzák miért! Nem kell ide egy év Róma, probléma megoldva: nincs kisméretű autónk! Rápillantott a faliórára kilenc óra ötven perc - ideje megkeresni Massimo irodáját. Pontban tíz órakor Massimo megérkezett.

- Szervusz barátom, remélem jól utaztál és minden rendben van! - eközben kezet fogtak és Massimo megveregette Frántisek vállát.

Néhány udvariassági mondat után Frantisek munka irányába terelte a szót.

- Massimo, hogyan lehetséges az, hogy nem a saját márkájú autót kaptam szolgálati autóként?

- Frantisek, Italiát csak olasz autóban lehet élvezni!

- Tehát nem a méret a probléma? 

- Nézd, Frantisek, picit itt élsz majd velünk és megérted, ezt nem lehet megválaszolni, ezt érezni kell!

Frantisek szeme újra elkerekedett, de nem szólt egy szót sem, mert érezte Massimon, hogy minden jószándéka és vendégszeretete benne van ebben a mondatban.

- Aham, köszi. Massimo, mit szólnál hozzá, ha összehívnánk egy megbeszélést, az értékesítők, az ügyfélszolgálatosok és a szerelők vezetőivel. Szeretnék bemutatkozni, elmondani miért vagyok itt és természetesen megismerni őket.

- Persze, beszéld meg Denisszel, a titkárnőmmel! Tizenkettőkor várlak az irodámban, megmutatom neked, hogy a környéken hol lehet jó ebédet és kávét kapni.

- Rendben, köszi, akkor délben!

Denisz amikor meglátta Frantiseket azonnal mosolyra derült az arca.

- Ciao, minden rendben?

- Igen, köszönöm. Ma tizennégy órára szeretnék összehívni egy találkozót ezekkel az emberekkel - letette a titkárnő asztalára a listát. 

- Dottore, természetesen, de javasolhatnám, hogy inkább tizenhat órakor legyen a megbeszélés?

- Hogyne, miért?

- Itt szieszta van tizenkettő és tizenöt óra között.

- Én azt hittem, hogy szieszta csak a tengerparton van, de ha ez általános, akkor legyen tizenhat óra. Köszönöm! Elnézést, de megkérhetném, hogy szólítson Frantiseknek? Nincs doktori fokozatom.

- Természetesen, dotto... Frantisek, mi itt mindenkit dottorénak szólítunk, akinek felsőfokú végzettsége van, udvariassági forma. 

Az ebéd Massimoval teljesen más volt, mint amit megszokott Prágában. Csehországban menzára járnak munkaidőben, nem étterembe. No meg az a szikrázó napsütés! Még mindig nem tudta felfogni, hogy mostantól egy darabig itt él, és nem csak egy röpke üzleti úton van, bár a ma begyűjtött információk alapján akár az is lehet egy rövidtávú karrierrel társítva a cégnél. 

Tizenöt óra ötven perckor Frantisek kinyitotta a tárgyaló ablakát, de csak párás meleg dőlt be. Így azonnal be is zárta és elindította a légkondicionálót. Várta, hogy a helyiség hőmérsékletével együtt az gondolatai is rendeződjenek, hisz már megint új emberekkel kell találkozni!

- Buon giorno, dottore! - köszönt rá három 50 és 60 év közötti úriember, derűsen. Kissé tört angolsággal,  bemutatkoztak és helyet foglaltak.

A találkozó eléggé egyoldalúra sikeredett. Frantisek röviden elmondta milyen céllal érkezett, milyen stratégiát szeretne követni és ehhez első körben milyen információkra lesz szüksége. A résztvevők bólogattak, de meg sem szólaltak, kérdést sem tettek fel. Frantisek azzal zárta a találkozót, hogy mindenkivel külön-külön fel fogja venni a kapcsolatot és egyeztetik a teendőket.

A nap gyorsan elrepült. Frantisek úgy döntött, hogy a szerződéseket otthon nézi át. Felkapta az iratcsomót  és elindult megkeresni az új olasz autóját a parkolóban. Egyszerre érkezett a kijárati ajtóhoz egy kollégával, így nem volt mit tenni újabb kölcsönös bemutatkozás következett. A kolléga udvariasan előreengedte a parkoló irányába. Nem kellett messzire mennie, az autó szinte az orra előtt villogott, miután megnyomta a távirányítóját. Beült, beállította a tükrét, ülését és a navigációt. A sorompóhoz érve egy piros autó vágott be elé, mintha az élete múlott volna rajta, hogy minél előbb elhagyja a területet. Az iménti udvarias kolléga ült a volán mögött. Frantisek nem értette, hogy hová ez a nagy sietség, hisz rajtuk kívül senki sincs a környéken, de jóhiszeműen arra gondolt, hogy biztosan valami váratlan hírt kaphatott és sietnie kell.

Másnap reggel már sokkal felszabadultabban lépett be az irodaépületbe, hisz már voltak ismerősei! Egyenesen Marinohoz tartott, hogy odaadja neki az aláírt szerződéseket és megkérdezze, hogy az ideiglenes tartózkodási engedélyét, a bankszámlaszámát és az egészségügyi biztosítását hogyan intézze.

- A bankszámlaszám az könnyű, szívesen átmegyek veled a közelünkbe lévő bankfiókba. Összegyűjtöm a szükséges dokumentumokat. A többi egy kicsit több időt fog igénybe venni, mert ilyet még nem intéztem, úgyhogy ki kell derítenem a részleteket.

Megegyeztek, hogy együtt ebédelnek és előtte elintézik a bankszámla nyitását. Aznap Frantisek már büszke olasz számlaszám tulajdonos lett, de be kellett látnia, hogy olasz nyelvtudás nélkül semmit sem tudott volna elintézni.

A hét gyorsan elrepült. A munkahelyen Frantisek lassan haladt a projektével és ennek szerinte két fő oka volt, az egyik, hogy gyakorta nyelvi korlátokba ütközött a kollégákkal, a másik pedig, hogy a kollégák finoman szólva hadilábon álltak a számítógépes alkalmazások használatával. Az utóbbit egy továbbképzéssel meg tudja oldani, amit majd ő maga megtart. A közös nyelv használata már komolyabb fejtörést okozott számára. Egyet biztosan elhatározott, ő elkezd olaszul tanulni.

A kreativitásnak jót tesz a változatosság, ezért az volt a terve, hogy hétvégenként elkezdi felfedezni az országot. Erre a hétvégére Nápolyt és a híres nápolyi pizzát tervezte be magának. Természetesen a kollégák ajánlásait is begyűjtötte. 

Nápoly felé tartva az autópályán, a picinyke autóban mindenhogyan érezte magát csak nem biztonságban, de a parkolás valóban egyszerűbb volt a szálláson. Napközben rótta az utcákat, szívta magába a helyi hangulatot, a szikrázó színeket és a nap melegét. Este azonban eléggé meg kellett küzdeni a vacsoráért. A kollégák elfelejtették mondani, hogy bizony illik asztalt foglalni, különben esélye sincs a jobbnak számító helyeken. Végre asztalhoz ülhetett! Frantisek tudta, hogy az étteremnek nem kifizetődő, hogy ő egyedül egy egész asztalt elfoglal, de megnyugtatta magát, hogy eszik gyorsan egy pizzát és már fel is szabadítja  a helyet. Étlapot sem kért, csak egy Pizza Napoletanát. A pincér visszakérdezett, hogy inni, esetleg valami előételt kér-e? De Frantisek nem kért, hisz gyors akart lenni. Már mindenkit kiszolgáltak körülötte, de az ő pizzája csak nem érkezett meg. Sebaj, Frantisek figyelmét teljesen lekötötte a körülötte röpködő légy, egy jó darabig, de a gyomra korgásával egyidejűleg elkezdett türelmetlenkedni és a légy is elkezdte bosszantani. Nagyot csapott az asztalon nyugvó kezére, amikor rászállt a légy. Azonban az asztalon minden teríték a magasba emelkedett a rámért csapástól és hangos robajjal landolt újra az előbbi helyén. A felszolgáló eszét veszítve rohant Frantisekhez és tört angolsággal biztosította őt afelől, hogy azonnal érkezik a pizzája. Valóban másodperc töredéke alatt az asztalon termett az az ínycsiklandó Pizza Napoletana. Kedvet is kapott utána egy macchiatóhoz, amit egy tiramisu társaságában szolgált fel a felszolgáló és elnézést kért a várakoztatásért. Frantiseknek ekkor kezdett derengeni az összefüggés az asztalra csapás és a figyelmes kiszolgálás között. Határozott fellépés - gondolta magában.

Másnap Frantisek elindult délnek a tengerparti úton Amalfi irányába azzal a tervvel, hogy egy idő után majd rácsatlakozik az autópályára és visszatér Rómába. Igazi adrenalin túra volt, a keskeny kanyargós utón egyik ámulatból esett a másikba. Tényleg örült az autó kicsi méretének. Ettől függetlenül a helyiek sorra előzték őt dudálással tarkítva. Minorin áthaladva megpillantott egy parkolót és úgy döntött, hogy megáll egy kávéra és nyugodt körülmények között megcsodálja a tájat. Az első tengerparti kávézóban helyet foglalt, a fotókon gyönyörű küllemű sütemények ajánlgatták magukat, aminek végül nem tudott ellenállni. A pincérrel beszélgetésbe elegyedtek, aki azt ajánlotta neki, hogy menjen be az út túloldalán lévő üzletükbe, mert ott vannak előrecsomagolt sütemények, vigyen magával egy kis Amalfit Rómába. Normális körülmények között a szüleinek vitt volna süteményt, de most úgy döntött, hogy a kollégáinak visz egy panettonét, a hétfői megbeszélésre.

A hétfői megbeszélésen a kollégák meglepődve fogadták, hogy Frantisek Amalfiból Sal de Riso panettonét hozott nekik. Futótűzként terjedt el a cégnél a hír a nagylelkűségéről és a kitűnő ízléséről, nem beszélve arról, hogy ilyen rövid idő alatt már mennyi mindent tud Olaszországról. 

A hét folyamán időpontot kapott a hiányzó dokumentumainak az intézésére, ahová egyedül ment, de Marino megnyugtatta, hogy mindent lebeszélt előre és összekészítette neki a szükséges dokumentumokat. Az épületet sem volt egyszerű megtalálni. A környék eléggé lepukkadt volt, a váró húsz évvel ezelőtti cseh hangulatot árasztott. Azonban szoftver téren lépést tartottak a korral, sorszámot kellett volna húznia, de természetesen olasz volt a menüsor. Az automata mellett állt egy fogyatékkal élő segítő, aki megoldotta helyette a problémát. Eztán Frantisek helyet foglalt és konstatálta, hogy a sor bizony hosszú és egy-egy ember olykor nagyon sokáig van bent, igaz lényegesen több dokumentumot szorongatva hagyja el az irodát. Amikor sorra került az ügyintéző nagy szerencséjére beszélt egy kicsit angolul és megdicsérte Frantiseket, hogy egyedül vállalkozott az ügyintézésre, ahelyett hogy felbérelt volna egy helyi ügyintézőt. Biztosította arról, hogy tisztelete jeléül mindent el fog követni, hogy az ügye minél gyorsabban elintéződjön. 

Frantisek fülét hangos kiabálás ütötte meg a szerviz irányából, amikor visszatért a céghez. A kíváncsiság nem hagyta nyugodni és arrafelé vette az irányt. Egy hölgy elégedetlenkedett olasz és angol nyelven vegyesen a csak olaszul paprikásan válaszolgató szervizessel. Frantisek közbelépett és megkérdezte, a hölgyet, hogy segíthet-e. A hölgy röviden összefoglalta, hogy több heti várakozás után végre ma felvette az autóját másodjára, de a műszerfal kijelzője ugyanazt a hibaüzenetet mutatja, mint amikor behozta. 

- Asszonyom, ha önnek is megfelel, akkor hagyja itt az autóját, újra átnézzük és mielőbb felhívjuk, hogy mikorra tudjuk megjavítani. Hívok Önnek egy taxit és természetesen fedezzük az utazási költségeit, akkor is amikor majd jön az autóját elvinni.

A hölgy kissé megnyugodva elfogadta az ajánlatot. Frantisek pedig megkérte a kollégáját, hogy fáradjon be vele az irodába és beszéljék át az esetet. Roberto jobb szerette volna szieszta után megejteni ezt a beszélgetést, de érezte, hogy most jobb nem ellenkezni. Frantisek megkérte Massimo titkárnőjét, hogy segítsen áthidalni Robertóval a nyelvi akadályokat.

- Roberto, elmesélné nekem, hogy pontosan mi is történt ezzel az autóval?

- Hát, dottore, az úgy volt, hogy a hölgy egyszer csak előzetes egyeztetés nélkül beállított egy vijjogó gépjárművel, amit nem lehetet leállítani. Annyira kérte, hogy itt hagyhassa, hogy belementünk, pedig ilyet nem szoktunk. Nagyot szívtunk vele, mert éppen zártunk volna, de meg kellett várni, amíg az aksi lemerül. Aztán a hölgy hetekig felénk sem nézett. Egyszer csak írt egy levelet, hogy mikor kaphatja vissza az autóját. Megkértük, hogy fáradjon be és írja alá, hogy beleegyezik abba, hogy hozzányúljunk az autójához.

- Roberto, miért nem íratták alá vele a papírt, amikor itt hagyta az autót?

- Dottore, mondtam már, éppen zártunk, kinek jut ilyenkor az eszébe ilyesmi.

Frantisek erősen koncentrált, hogy semmilyen érzelem ne üljön ki az arcára, mert szerette volna megismerni a teljes történetet. 

- Tehát bejött a hölgy és utána mi történt?

- Megkérdeztük tőle, hogy mit javítsunk meg az autón?

- Roberto, honnan tudják az emberek, hogy mit kell megjavítani az autójukon. Nem a mi dolgunk, lenne, hogy megállapítsuk?

- Mi így szoktuk, uram.

- És mit kért a hölgy?

- Jaj, dottore, erre nagyon emlékszem, ritka az ilyen ügyfél. Mondta, hogy új ablakmosó motort kér, mert el van törve. Még fel is ajánlottam neki, hogy nem verje magát költségekbe, rendelünk egy új műanyag borítást és úgy fog kinézni, mint az új. De csak erősködött, hogy neki motor is kell bele. Utána meg visszahozta, hogy nem állítottuk be a spricnijét és csak pár centin tisztítja az ablakot, de hát a hölgy azt nem kérte, hogy állítsuk is be. Most meg az a baja, hogy a kijelzőn világít valami hibaüzenet. Mit számít az uram? Ennek az autónak olyan jó erős motorja van, hogy nincs is annak párja! Soltanto va, va, va! Hajtsa ki a világból! Kit zavar az a kijelző?

- Roberto, de tudja miért világít az a kijelző?

- Valami programot kellene lefuttatni, de azt a kódot csak a központba ismerik. Minek mindenkinek extra munkát végezni, a hölgynek pedig többet fizetni? Nem az a lényeg, a motor a lényeg, és az tökéletes!

Frantisek végre szagot kapott, van itt fejleszteni való bőven! Rengeteget dolgozott és úgy is érezte, hogy alakul a dolog, lassan készül az anyag, amivel a központ biztosan elégedett lesz. 

Közben Frantisek kezdett olaszosodni, ő is egyre gyakrabban jelent meg a kávégép mellett, ahol rendszeresen volt alkalma beszélgetni a kollégákkal, akik barátságosan vonták be a beszélgetéseikbe, főleg a panettonés értekezlet után. Egyik nap, a megszokott kedélyes hangulat helyett bosszankodó kollégákat talált a kávé automata köré gyűlve. Bizony, kávé automata! Az innováció megérkezett az irodába. A felháborodás oka az volt, hogy mostantól mindig pénzzel kell jönni az automatához.  Frantisek szemügyre vette az új robot kollégát, és nagyon gyorsan kiszúrta, hogy bizony lehet mobiltelefonnal is fizetni. Miután mindenkinél volt telefon, így tartott egy gyorstalpalót, aznap ő lett az iroda hőse. Mondták is a kollégák, hogy már alig várják, hogy számítógépes képzést is tartson nekik, mert belátják, hogy nagyon hasznos az effajta fejlődés. Még másnap is büszkén mondogatták kávézás közben, hogy a gyereküknek is tátva maradt a szájuk otthon, hogy ilyen menő szüleik vannak, akik mobillal veszik a kávét.  

Az elmúlt mozgalmas időszak után közeledett egy hosszú hétvége, Frantisek Apuliát tervezte  meglátogatni. Szinte utolsóként hagyta el az irodát és a kijárati ajtónál egy kollégával, találkozott, aki udvariasan kiengedte az ajtón. Majd a sorompónál deja vu érzés kerítette a hatalmába. A piros autó, az iménti kollégával a volánnál ismét bevágott elé, mint pár hete - biztos dolga van most is, gondolta Frantisek, vagy csak simán olasz a volán mögött! 

Frantisek egy régi malomból átalakított szállássom töltötte az éjszakát Gallipoliban, és most éppen a teraszon várta a reggelijét, amit Maria szolgált felt: frissen facsart gyümölcslé, sütemény és az elmaradhatatlan capuccino. Ehhez társult a végelláthatatlan tenger látványa, ami egy hosszú csíkban mosódik össze az éggel. Lehet valami tökéletesebb egy ilyen hosszú hétvégénél? Példát véve a mellette ülő pártól, lehet, mindez megtoldva egy capuccino utáni macchiátóval! Mire a macchiato megérkezett Frantisek megkóstolta a süteményt. Az a roppanós külső, valami mennyeien selymes krémet és pisztácia darabkákat rejtegetett és úgy olvadt az ember szájában, mint a legjobb fajta belga csokoládé. Ehhez hasonlót Frantisek még sehol sem evett, pedig ő aztán minden édességet megkóstolt, ami az útjába került. Meg is kérdezte Mariától, hogy mi a sütemény neve. Pasticciotto, amit 1745-ben alkotott meg Massimo Ascalone, hogy megmentse a város becsületét és hogy közkedveltté tegye a város lakosságát. Előtte Galatina lakosai a pizzica transzcendens tánc műveléséről voltak hírhedtek. Az is kiderült, hogy az Ascalone pasticciotto kézműves cukrászdája még mindig üzemel. Frantisek egy újabb kihagyhatatlan programmal bővítette az amúgy is zsúfolt listáját. 

Galatinában a parkolónál picit meggyűlt a baja, fogalma sem volt, hogy parkolhat-e ott vagy sem, így inkább segítséget kért a helyi rendőrtől. Az eddig vett pár olasz lecke után a kézzel-lábbal való kommunikációt néhány olasz udvariassági mondat is tarkította. Így aztán bátran megkérdezte, hogy merre találja Ascalone cukrászdáját? Azt nem állítja, hogy sokat értett a válaszból, de azt nagyon jól értette, hogy melyik irányba mutattak, a verbális részéből csak annyit, hogy művész és zárva, meg hogy menjen! Na ennek így sok értelme nem volt, de ha már elutazott idáig, akkor csak megnézi magának a helyet. Meg is találta az üzletet és valóban le volt húzva a redőny. Csalódott volt, próbált egy nyitva tartásra utaló táblát keresni, de semmi. Egyszer csak egy körülbelül vele egyidős fiatalember szólította meg. 

- Elnézést, maga turista? 

- Igen.

- A híres pasticciottonkat szerette volna megkóstolni?

- Igen.

- Három óra után ki fog nyitni, ha szerencséje van. Igazi művész, nem lehet vele számolni, hogy mikor nyit ki és mikor nem, de az elmúlt napokban délután nyitva volt. Én idegenvezető vagyok, addig tudnék egy túrát tartani Önnek és aztán újra szerencsét próbálhat.

Frantisek nem bánta meg a túrát, mert nem csak Galatinát ismerte meg, hanem a régióról is sok mindent megtudott és hát megértette, hogy ez sem az a környék, amit egy hétvége alatt részletesen meg lehetne ismerni. A túra végén visszatértek az Ascalone cukrászdához, ami kétséget kizárólag nyitva volt, hisz hosszú sor állt előtte. Amikor végre rákerült a sor, természetesen minden változatból kért egy darabot  - úgy döntött ma vacsorára is süteményt eszik. Megkérdezte, hogy amennyiben holnap utazik vissza Rómába, úgy vegyen-e a kollégáinak ma a süteményből? Kibírja- e sütemény az utat?

Ascalone úr felháborodva mondta, hogy ezt ő nem vállalhatja, két éjszaka alatt oda a minőség, oda a hírneve! Akkor vegye a süteményt, amikor indul Rómába, frissen!

- Megkérdezhetem holnap mikor lesz nyitva?

- Úgy gondolom, ha lesz hangulatom, akkor ugyanígy délután nyitva leszek. Én ebbe a süteménybe a szívemet-lelkemet sütöm bele, ha rossz kedvem van vagy fáj valamim, kinek kell az? No, a viszont látásra, ha nem holnap, akkor legközelebb amikor erre jár!

Csehországban ilyen nincs, ott megkérdezték volna, hogy mennyi kell és miből, hány órakor érkezik és biztos lehetne abban, hogy a megrendelés másnap időben, összekészítve várná őt. Most mit kezdjen ezzel az információval? Jöjjön holnap vagy ne is jöjjön - hisz útba biztosan nem esik. De még van ideje eldönteni. 

A szálláson kiült a teraszra és nekifogott a pasticciotto degusztálásába. Csalódásban nem volt része a minőséget illetően!

- Che cavolo tu sei, Frantisek! Mit képzelsz te magadról idejössz és beárulsz minket a központban, hogy nem saját márkás autót kaptál? Semmibe veszed a vendégszeretetünket! Nem érted meg, hogy mi nem húzzuk le az ügyfeleket? Mi megjavítjuk az autót, hogy tudják használni! Nem érted, hogy az autónak nem szépnek, hanem funkcionálisnak kell lennie. Legyen erős motorja, legyen fürge és kicsi! Azt hiszed, hogyha megmondod nekünk hogyan csinálják nálatok, akkor majd többet adunk el belőle. Tévedsz barátom! Esélytelen vagy ezen a piacon, mert nem értesz te minket!

Frantisek verejtékben úszva tért magához a vendégszoba ágyában. Megkönnyebbülve állapította meg, hogy ez csak egy álom volt. Lehet, hogy a pasticciotto megülte a gyomrát? Egyvalamiben biztos volt - Ascalone pasticciottója nélkül nem megy vissza az irodába.